A COVID koronavírus okozta járványhelyzet miatt a MAZS Alapítvány programjainak személyes ügyfélfogadásai átmenetileg szünetelnek: szociális munkásainkat és családgondozóinkat telefonon és emailben lehet elérni. Ápolási és gondozási szolgáltatásait az Alapítvány zavartalanul folytatja.

Adjuk össze, legyünk igazi közösség!

A koronavírus járvány miatt a Kibic Magazin szokatlanul nehéz helyzetbe került. Hogy az év végéig működni tudjon az egyetlen hazai zsidó közösségi portál, 2.000.000 forintra lenne szükség. Ezért indítunk most adománygyűjtést.

Minden jó szándék számít: ha valaki 1.000 forinttal tud segíteni, az is közelebb visz ahhoz a célhoz, hogy összegyűljön a működéshez szükséges pénzügyi háttér.

Kérjük, aki tud, segítsen egy egyszeri támogatással: Adjuk Össze Kampány a KIBIC Magazinért

***

A KIBIC Magazin a több mint 20 zsidó civil szervezetet magába tömörítő Zsidó Közösségi Fórum Szövetség hozta létre. A Zsidó Közösségi Fórum célja, hogy a világi zsidóság számára kapcsolódási lehetőséget nyújtson a zsidó identitás megéléséhez, és hogy segítse a zsidóság integrációját a társadalom egészébe. A MAZS Alapítvány és a JCC Budapest – Bálint Ház is a Zsidó Közösségi Fórum tagja. 

kibiclogo.png